FONTOS Fordulóponthoz érkezett Izrael háborúja: teljesítették a nagy ígéretet, de sosem volt még ennyire közel a nagy közel-keleti összecsapás

orosz-ukrán háború

Elmondta a Kreml, mi vár a fronton az Abrams tankokra

Elmondta a Kreml, mi vár a fronton az Abrams tankokra

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden nyilatkozott az amerikai Abrams tankok Ukrajnába érkezésével kapcsolatban: szerinte ezek más fegyverekhez hasonlóan „égni fognak”, és nem hoznak változást a fronton – írja a CNN.

Volt szovjet tagállamot fenyeget Oroszország: „ezért még meg fogtok fizetni!”

Volt szovjet tagállamot fenyeget Oroszország: „ezért még meg fogtok fizetni!”

Az ukrajnai háború egyik nem várt hatása az volt, hogy Moszkva kapcsolata számos volt szovjet tagköztársasággal rohamosan megromlott; egyebek mellett Moldova is látványosan próbál eltávolodni Oroszországtól és az Európai uniós integráció útjára lépni. A kialakult szituációra válaszul a Kreml csak fokozza a nyomásgyakorlást.

Varga Mihály az euró előszobájába való belépés lehetőségét vetette fel

Varga Mihály az euró előszobájába való belépés lehetőségét vetette fel

A háború és a szankciók miatt felértékelődött a kiszámíthatóság, egyre nagyobb fontossággal bír a stabilitás, ezért az ellenállóképesség erősítésére lehetőség az Európai árfolyam-mechanizmus rendszerébe való belépés Varga Mihály szerint – áll a Pénzügyminisztérium közleményében. Ennek célja, hogy az euró bevezetésére való felkészülés jegyében csökkentse az árfolyam-ingadozást.

Leleplező felvételek: gigantikus mennyiségű orosz katonai felszerelés jutott egy NATO-barát ország kezébe

Leleplező felvételek: gigantikus mennyiségű orosz katonai felszerelés jutott egy NATO-barát ország kezébe

A múlt héten egy nap háborúzás után megadta magát Hegyi-Karabah szeparatista vezetése Azerbajdzsánnak, a fegyverletételi megállapodás értelmében minden kézifegyverüket, nehézfegyverüket átadják most a törökbarát azeri vezetésnek. A fegyvertranszfer folyamatos, az azeriek nagy mennyiségű szovjet / orosz haditechnikai eszközre tesznek szert.

Kijátszott szankciók, féktelen pénzégetés: íme az orosz gazdasági csoda titka

Kijátszott szankciók, féktelen pénzégetés: íme az orosz gazdasági csoda titka

A nyugati közvélemény összeomlást, a független közgazdászok két számjegyű visszaesést vártak Oroszországban a nyugati szankciók bevezetése után. Hamar kiderült, hogy egyik várakozás sem teljesül, de arra alighanem még az oroszok sem számítottak, hogy nemcsak az összeomlás marad el, hanem a tartós recesszió is: jövőre az orosz gazdaság teljesítménye már elérheti a háború előtti szintet. Oroszország meglepően ellenálló, de a kiváló teljesítmény nem felfoghatatlan, a GDP-növekedés helyreállása mögött jól azonosítható okok vannak. Ezek az okok arra is rámutatnak, hogy a növekedés fenntarthatósága legalábbis kérdéses, és az is egyértelmű, hogy a kedvező adatok ellenére az orosz kilátások továbbra sem jók. A stabilitási problémák már jelentkeztek is, és láthatóan aggasztják az orosz gazdaságpolitikai vezetést.

Heves harcok a frontvonalakon, megérkeztek Ukrajnába az Abrams tankok - Háborús híreink hétfőn

Heves harcok a frontvonalakon, megérkeztek Ukrajnába az Abrams tankok - Háborús híreink hétfőn

Legalább hatan megsérültek, miután a helyi hatóságok korábbi közlései szerint vasárnap délután az orosz erők tüzérségi támadást hajtottak végre Herszon ellen, ezt követően pedig két orosz bomba is eltalálta a várost. Egy ukrán drón célzott támadással eltalálta az oroszországi Kurszk központjában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületét. Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lengyelországi látogatása során két lengyel önkéntesnek állami kitüntetést adott át, de nem találkozott hivatalos személyekkel. A két ország közötti kapcsolatok a gabonaimport miatt feszültté váltak, miután Lengyelország a közelmúltban meghosszabbította az ukrán gabonaimport tilalmát. Megérkeztek az első amerikai Abrams-tankok Ukrajnába. Cikkünk folyamatosan frissül.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.